A hely megvásárlása/elkészítése után a soron következő beszerzésre kerülő dolog az alom. Több fajta alom létezik, ami megfelelő lehet kis állatunk számára. Forgács, kender, len, papír és homok. Mindnek meg van a maga előnye és hátránya. Amit semmiképp se tegyünk a hörcsögünk alá: pelletált alom, macska alom, és egyéb alom félék.
Fontos, hogy az alom választásnál figyeljünk oda rá, hogy ne legyen túlzottan poros, vagy illatosított. A hörcsögök légútjai nagyon érzékenyek, így a kisebb porok, illatok légzési nehézségeket okozhatnak náluk.Ne legyenek benne éles fadarabok, gyanta, és egyéb idegen tárgyak, amik könnyen megsebesíthetik az állatot.
Áfonya kender és papíralom keveréke
Mivel természetes élőhelyükön a föld alatt élnek, ezért figyeljünk oda rá, hogy próbáljuk meg ezt a közeget a helyén létrehozni. Ennek érdekében az almot vastagon, legalább 10-15 cm magasan töltsük fel. Erre azért van szükség, hogy lefelé ásásnál ne érjen rövid időn belül a terrárium/ketrec aljába. Minél vastagabban van az alom, annál jobban tud benne ásni, járatokat kialakítani.
Ahhoz, hogy a járatok megmaradjanak neki, célszerű az almot szénával vegyíteni, ettől tartósabbak lesznek a kiépített alagutak. Emellett kiváló fogkoptatásra, valamint fészek építésre is hasznosítani tudják kedvenceink.
A megfelelő minőségű szénának a színe zöld, nem poros és kellemes növény illata van.
A széna mellett fészekanyagként funkcionálhat még a gyapot, a kapok fa toktermése és néhány összetépkedett illat és festék mentes törlőpapír is. Érdemes ezt is beszereznünk neki, hogy ki tudjon magának alakítani egy meleg kis kuckót - különösen télen, hidegebb helyiségekben érdemes ezt használni. Ügyeljünk rá, hogy ne adjunk neki olyan anyagot, ami folyadék hatására szétmállik, vagy szálas anyagú. Könnyen beragadhat a pofazacsikba, valamint bélelzáródást is okozhat náluk, valamint beakadás esetén külső sérülést is okozhatnak.
A hörcsögök rendkívül tiszta állatok, épp ezért is fontos, hogy segítsük számukra a mosakodást. Víz nem érheti a bundájukat, mivel könnyen megfázhatnak, így homokot kell biztosítanunk számukra. A legtöbb hörcsög azonnal tudja használni fürdésre, kedvelnek benne ásni és hemperegni - különösen a törpehörcsögök. Kizárólag csincsillák vagy deguk számára készült homokot használjunk, a többi - madárhomok, általános játszóhomok és egyéb homokfajták - sajnos nem megfelelőek a szemcsék mérete, tartalma miatt, előfordulhatnak benne kisebb kagylók, élesebb szemcsék, valamint illatosítottak is lehetnek.
Szeti és homokozója
A tisztálkodás mellett a hörcsögök előszeretettel használják még toalettnek is. Ezeket a részeket célszerű 2-3 naponta ellenőrizni, és tisztán tartani. A teljes homokot elég ritkábban 6-7 naponta átszitálni, hiszen a legtöbb hörcsög raktároz, így előfordulhat, hogy telehordja élelemmel.
Következő posztunk a megfelelő berendezésről fog szólni.
Sheraphine
alom
aranyhörcsög
csincsillahomok
forgács
fürdőhomok
hörcsög
kender alom
len alom
megfelelő élettér
széna
takarítás
tisztálkodás
toalett
tökéletes lak
törpehörcsög
0 megjegyzés