Mi okozhatja akkor a karom túl növését? Legtöbbször a helytelen tartás, kevés testmozgás, betegség végett, illetve néha genetikai okból is lehet.
A legkönnyebben úgy tudod megállapítani, hogy szükséges-e a vágás, hogy egy képzeletbeli órát helyezel a pocok körméhez. Az ujjbegyének vége, ahonnan a karom nő neki, 12 óránál legyen, ekkor a karom vége, ha 9 óra tájékán helyezkedik el, akkor a mérete még megfelelő. Amennyiben ennél lejjebb van, illetve láthatóan kanyargósabban nő, akkor szükséges a karom rövidítése.
A karomvágást elvégezhetjük egy sima körömvágó ollóval, vagy csipesszel is, azonban ha úgy érezzük, hogy nem tudjuk megfelelő helyen levágni azt, esetleg a kis kedvencünk nagyon izgága, nem marad meg a kezünkben a vágás idejére, fontos hogy inkább bízzuk azt szakemberre, és vigyük őt állatorvoshoz.
A karmokban fut nekik egy-egy hajszálér, ügyeljünk rá, hogy ebbe ne vágjunk bele. Amennyiben mégis megtörténne a baj, úgy még nem kell azonnal szaladnunk az állatorvoshoz, elég azt fertőtlenítenünk. Azonban, ha jobban megvágjuk neki, esetleg az ujja is megsérül, fontos, hogy mihamarabb lássa orvos az állatot.
Mi az, amivel meg tudjuk előzni a karmok túl növését?
- kövek
- gránit lap vagy felfordított csempe
- csutkaalom
Lehetőleg ezeket olyan helyre tegyük, ahol naponta több alkalommal is átmegy. A csutkaalmot a lakhely egy részén érdemes használni, esetleg egy edényben, amiben jól tud ásni. Ásás közben nagyszerűen tudja koptatni a karmait. Fontos, hogy a teljes lakrészen ne használjuk ezt, mivel a keménysége miatt könnyen kisebesedhet tőle hörcsögünk talpa, azon járva fájdalmai lehetnek.
A következő poszt a hörcsögök takarításáról fog szólni.
Sheraphine