A kisállat kereskedésekben gyakran ajánlják nekünk rács rágás ellen, fogkoptatásra az úgynevezett fogkoptató köveket. Sajnos ezek amellett, hogy túl puhát, nem koptatják semennyire sem a hörcsögök fogát, a benne levő anyagok veseelégtelenséget okozhatnak szeretett pockunknál. Ezek helyett sokkal jobb, és egészségesebb berakni nekik erre a célra friss faágakat, szénát vagy más egyéb számukra ehető szálas növényt.
Sajnos a legjobb környezetben is előfordulhat, hogy túl nő hörcsögünk foga, ilyenkor a fájdalom miatt már nem rágnak, muszáj felkeresnünk egy hozzáértő állatorvost. Magyarországon a leginkább hozzáértő orvos Dr. Nagy Georgina Viktória (1223, Budapest, Vörösmarty utca 16.; +36303907875), illetve Marsiné Dr. Kovács Ágnes (1188, Budapest, Kisfaludy utca 62/A; +36309482785).
Amennyiben a két említett állatorvos helyett máshoz vinnéd kis kedvenced, figyelj oda rá, hogy a hörcsögök fogát kizárólag csiszolással lehet rövdíteni, mindenképp kérdezz rá, hogy milyen eljárással tudná rövidíteni a fogat, és amennyiben mást mond, keress másik orvost. A fogak lecsípésével több bajt okozhat, mint amivel odamentünk: megrepedhet a gyökér, ferdülhet a fogtengely, sérülhet és betályogosodhat. Emellett arra is figyelj oda, hogy a bódítást (kizárólag ilyen állapotban tudja megcsiszolni az állat fogait) mindenképp gázzal végezze az orvos, mivel injekcióval adva könnyen túladagolható a szer, elképzelhető nem ébred fel az altatásból. Elképzelhető, hogy egy csiszolás nem lesz, így célszerű 1-2 héttel később kontrollra vinni az állatot, hogy ismételten megnézze azt az orvos, esetleg csiszoljon rajta neki.
Mikor megfelelő méretű kis kedvencünk foga?
A normál metszőfogak színe sárgásak, a felsők valamennyivel erősebben, mint az alsók. Az alsó metszőt párhuzamosak, nem nyílnak szét V alakban, valamennyi mozgásuk van, amennyiben az átnézésnél kicsit szétnyílnak, ahogy mozgatva van az állkapocs, az még nem probléma. Nyugalmi helyzetben szépen állnak egymás mellett. Az alsó metszőfogak körülbelül kétszer-háromszor akkorát, mint a felső fogak. Pont összeérnek, nem nőnek a felsők alá vagy fölé. Ha a hörcsögünknek csukva van a szája, a fogak nem látszódnak, nem lógnak ki egyáltalán.
A felső metsző fogak csak másodlagosan tudnak túl nőni, tehát előbb az alsók nőnek túl és csak utána a felsők, így ha alul minden rendben van, akkor nagy eséllyel felül is.
Egy esés miatt esetlegesen letörhetnek a felsőt is, vagy sérülhet az így valamitől, jelentkezhet tályog, ezért fontos ellenőrizni a felső metsző fogakat is heti rendszerességgel.
Hogyan tudjuk megnézni a fogakat?
A legkönnyebben akkor tudjuk megnézni őket, ha hanyatt fektetjük a hörcsögöt a kezünkben. Óvatosan megfoghatjuk a grabancát is, így jobban látszódnak a felső fogat. A másik kezünkkel pedig odébb tudjuk tolni az ajkakat, így rendesen benézhetünk a szájába. Nagyon ficánkolós állat esetén valamilyen polár anyagba bugyolálva, nyugodtabbakká válnak.
A hörcsögöknek csak az első két pár metszőfoguk van folyamatos növésben, a hátsó őrlőfogak nem. Természetesen ezekkel is lehet probléma, de sajnos ezt otthon éber állapotban nem tudjuk ellenőrizni. Ha büdös a hörcsög szája, nem eszik és fogyni kezd, egyébként is orvoshoz kell vinnünk, ilyenkor ha mindent rendben talál, érdemes a hátsó fogakat is megnézni bódításban.
Milyen okai lehetnek a túlnövésnek?
A túl növésnek több oka is lehet, leginkább a helytelen tartás következtében, de persze a legjobb környezetben tartott hörcsögnél is előfordulhat, hogy valami okból kifolyólag túl nő a fog.
- nem megfelelő minőségű tápot kap, amitől nem kopnak rendesen a fogak
- beteg, nem eszik eleget, nem tud szárazat rágni
- betegség pl. fülgyulladás miatt ferdén rád
- beütötte magát, leesett valahonnan és így elmozdult a fogtengely, emiatt nem érnek rendesen össze az első és felső metszők, nem tudnak megfelelően kopni
- rágja a rácsot
- genetikai okból, külső behatás nélkül